7/7- Baczó Tünde előadása

 

1/7 A kezdetek előtt. Magzatpóz. Pulzáló születés.

2/7 Gyermekkor. A naív gyermeki lét, a családtól való időszakos elszakadás. Világ a gyermek nagyítóján keresztül. Iskola, ahol az első pofont kapod az élettől. Kezdeti bevezetés a felnőttek világába.

3/7 Kamaszkor. Radikális identitásváltás. Rebellis. Az első szerelem és szexuális aktus esetlen, feszélyezett, izgató és mégis gyermeki szép volta. Az ebből való kiábrándulás.

4/7 Felnőttkor. A “rendszerbe” és “ sorba” való beállás. Aktatáska és a robotlét mögött folyton munkálodó szélsőséges érzelmek. Az írógép szálainak ki nem mondott börtöne.

5/7 Feloldás és feloldozás. Tisztaság, megfoganás, várandóság, anyalét. Gyermeknevelés csonka családban. Anya, akit “ keresztrefeszített a szeretet”.

6/7 Öregkor, hamvasszürke, liszttől porló haj. Megbékélés? Beletörődés.

7/7 A vég elött. Visszaemlékezés, visszavágyódás, élniakarás. Az idővel való megkísérelt értelmetlen harc. Az élet lepergése. Halál, lankás elmúlás.

Élet, amit akárhogyan befolyásolunk, a saját törvényszerűsége szerint folyik. Egy nő élete, amit mérföldkövek határoznak meg. Ez az élet amely bármelyikünk élete lehetne és talán az is, kvázi egy óra leforgása alatt lepereg elöttünk. Születésének és elmulásának stilizált de mégis valósszerű dinamikája a mozgás , a vizuális projekció és a zene egységében születik meg. Mindegyik életszakaszt végigkíséri egy vizuális projekció, ami az előadással párhuzamosan fejlődik és mégis kellőképpen reflektál az adott korszakra, a végére viszont a kép és a mozgás összefonodásában teljesetdik ki. Sajátságosan furcsa illuzió teremtődik a térben, ahol  látszólag a mozgás a szervező elv. Több dimenziós tér és hangulat jön létre a jelenben táncoló Nő és a múltban felvett videók levetítésének keresztmetszetében. Az előadás egyes részeiben a vizualítás , mint kellék jelenik meg. S ebben a megteremtett valóságban gyönyörűen és gördülékenyen fejeződnek ki azok a hangulatok, lelkiségek, állapotok amelyek meghatároznak egy-egy életszakaszt.

Ha az előadás strukturáját nézzük akkor más-más szerepeket láthatunk, hiszen a táncosnő a különböző életkorokat szerepekké formálva viszi színre. Ennél a pontnál olyan kérdések vetődnek fel bennem, mint például: Életünk mely szakaszai azok ahol a legerősebben érvényesülnek a szerepválalások? Mi történik ha ezeket nem szerepeknek tekintjük, vagy legalábbis nem tudatosan veszünk részt bennük? Mennyire vagyunk a saját életünk urai?

 

Nagy Eszter, 21 éves , Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Látványtervezés szak , Első év.

Anunțuri

Lasă un răspuns

Completează mai jos detaliile tale sau dă clic pe un icon pentru a te autentifica:

Logo WordPress.com

Comentezi folosind contul tău WordPress.com. Dezautentificare / Schimbă )

Poză Twitter

Comentezi folosind contul tău Twitter. Dezautentificare / Schimbă )

Fotografie Facebook

Comentezi folosind contul tău Facebook. Dezautentificare / Schimbă )

Fotografie Google+

Comentezi folosind contul tău Google+. Dezautentificare / Schimbă )

Conectare la %s